Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tó rejtekén

2016.03.30

~Legolas szemszöge~
Verőfényes, júniusi nap volt, tökéletes egy tavi fürdőzéshez. Annál is inkább, mivel Taurielnek akkor volt a születésnapja, s már hetekkel ezelőtt kijelentette, hogy azt a napot velem szeretné tölteni. Természetesen igent mondtam neki, hiszen láttam, nap mint nap mennyire kemény munkát végez, miközben járőrözik és az országot védelmezi, és próbál mindenkinek megfelelni; megérdemli, hogy az a nap róla szóljon. Már reggel elkezdtem kényeztetni: a szokottnál korábban felkeltem, átöltöztem, s vigyázva, nehogy ő is felriadjon, kiosontam a konyhába, és elkészítettem a kedvenc reggelijét. Bár sokszor ki szokta hagyni ezt az étkezést, tudtam, hogy örülni fog neki. Nem tévedtem, hiszen mikor kinyitotta a szemét, és meglátott engem a kezemben lévő tálcával, színtiszta hála tükröződött az arcán, egy pillanattal később pedig megcsókolt, és szorosan átölelt.
- Ezt miért kaptam? - kérdezte, miután elengedett.
- Ma van a születésnapod, kedvesem - válaszoltam mosolyogva. - Amit csak lehet, megadok neked.
- Legolas, ez végtelenül kedves tőled, de igazán nem kellene ebből ekkora ügyet kanyarítani. - Már kezdett volna szabadkozni, ezért gyorsan közbevágtam.
- Hidd el, megérdemled. Engedd, hogy örömet szerezzek neked, kérlek!
Kész voltam még további érvekkel is hatni rá, de szerencsére belement, és elfogadta, hogy a mának ő lesz a középpontjában. Miközben reggelizett, hagyta, hogy kifésüljem a haját, és halkan egy erdőtünde dalt énekeljek neki. Reggeli után - mindent tiltakozása ellenére - segítettem neki felöltözni, s mikor végeztem útiköpenyének begombolásával, nem húztam el a kezem, hanem ott pihentettem a vállán, s homlokomat az övének döntöttem. Falevélzöld szemei szokás szerint megbabonáztak, órákra el tudtam volna temetkezni bennük, ám ezúttal más volt a célom.  Nem válaszoltam Tauriel reggeli csókjára, így egy annál is édesebbet akartam adni neki. Lassan, milliméterenként hajoltam egyre közelebb hozzá, s mikor már csak egy hajszál választotta el ajkainkat, kissé visszahúzódtam, ezt újra és újra ismételve, míg nem éreztem azt, hogy kapkodni kezdi a levegőt, és hevesebben ver a szíve; akkor csókoltam csak meg, lágyan és minden szerelmemet beleadva. Azt akartam, hogy érezze az iránta táplált mérhetetlen szeretetemet és a gyengédséget, amit adni akarok neki. Hogy megszűnjön számára a környező világ, s csak mi ketten maradjunk; hogy a mindennapi élet problémái semmivé váljanak, és csak a mi örök boldogságunkat lássa maga előtt. Célomat elértem, hiszen teste apró jelzéseiből érzékeltem, hogy kezdi elveszíteni a kapcsolatát a világgal, s tudtam, résen kell lennem, hiszen ilyenkor képes annyira elgyengülni, hogy akár össze is eshet. Ez alkalommal már az első árulkodó jelnél szorosabban öleltem, és a derekánál megtartva lassan elmélyítettem a csókot, mígnem testünk-lelkünk összeforrt. Nem tudom, mennyi idő telt el, mire elengedtük egymást, de az én gyönyörű Taurielem arca kipirult, és kissé kapkodva szedte a levegőt.
- Legolas... - pihegte, mire én mosolyogva a lángvörös hajtincsek közé temettem arcomat, továbbra is ölelve őt.
- Kedvesem - mormoltam a fülébe. - Ilúvatar éltessen sokáig. Boldog születésnapot.
Még egyszer utoljára homlokon csókoltam, majd elengedtem karjaim közül, és szórakozottan néztem, amint próbálja összeszedni magát. Amint ez sikerült neki, újra megszólaltam.
- Kezdj el készülődni, elviszlek egy helyre, ahol biztosan nem jártál még, de garantálom, hogy tetszeni fog. - Rákacsintottam, majd sarkon fordultam, és indultam, hogy felszerszámozzam Aramót, megelőzve ezzel párom kérdéseit.

   Alig fél órával később már úton voltunk, vad vágtában haladtunk északnak. Jómagam ültem hátul, ugyanis Taurielnek indulás előtt egy fekete kendővel bekötöttem a szemét, hogy az útvonal rejtve maradjon előtte. Nem mintha nem bíztam voltam meg benne, hiszen az életemet is kész lettem volna a kezébe adni, ám most meg akartam lepni, és ehhez az kellett, hogy csak az utolsó pillanatban tudja meg, hová is vittem. Ahogy hátradőlt a mellkasomnak, és fejét a vállamra hajtotta, hogy hallgatni tudja szívverésemet, feljebb csúsztattam a kezem az oldalán, és megcsiklandoztam, mire összerándult, és felkacagott. Hiába próbált küzdeni ellene, erősebb voltam nála, és én voltam jobb helyzetben, így egészen addig csiklandoztam, míg már csak pihenni tudott; ekkor hagytam csak békét neki.
- Egy pillanatra azt hittem, leesek a lóról - motyogta párom, mire szorosabban kulcsoltam karomat a dereka köré.
- Tudod jól, hogy nem hagytam volna - nyugtattam meg. - Mindig elkaplak.
- Könnyen művelsz velem ilyet, bekötött szemmel nem tudok harcolni veled - mormolta Tauriel, ám mikor pihe-könnyen a nyakába csókoltam, azonnal vége szakadt a morcosságának. Elakadó lélegzettel hajtotta oldalra a fejét, némán kérve engem, hogy kényeztessem még, és nem utasítottam el. Ajkam a füle tövétől indulva végigvándorolt bőre minden négyzetcentijén, egészen a válláig, majd onnan újra fel, mígnem elértem az állát, ám nem haladtam tovább az ajkáig. Hiába nyöszörgött csalódottan, a legkellemesebb élvezeteket későbbre tartogattam számára.
- Türelem, melleth-nín - suttogtam a fülébe. - Pár perc, és odaérünk.

 

~Tauriel szemszöge~
Már alig vártam, hogy megérkezzünk Legolas titokzatos helyére. A bekötött szemmel való utazás nem igazán volt ínyemre való, hiszen drága párom előszeretettel cukkolt, ha lehetősége nyílt rá, és így, vakon nem voltam számára ellenfél. Szerencsére viszont hátra tudtam dőlni a mellkasára, és hagytam, hogy a két erős kar biztonságot nyújtó ölelése megnyugtasson, és felkészítsen mindenre, amit látni fogok. Ismerve őt, arra számítottam, hogy egy napsütötte tisztásra visz; vagy így, miközben be van kötve a szemem, egy vad vágtába kezd, hogy kicsit rám hozza a frászt, majd mikor még mozdulni is alig tudok a sokk hatása miatt, hirtelen megcsókol, és a legelképesztőbb örömökben részesít...
- Itt is vagyunk, kedvesem.  - szólalt meg hirtelen. - Gyere, segítek leszállni.
Mikor már újra a földön álltam, Legolas mögém lépett, két karját a derekam köré kulcsolta, és a fülembe súgta:
- Készen állsz?
- Indulás óta erre a pillanatra vágytam - mondtam kissé türelmetlenül. - Mutasd, hova hoztál.
- Kívánságod számomra parancs. - Éreztem a hangján, hogy mosolyog, egy pillanattal később pedig kioldozta a fekete kendőn a csomót, én pedig végre körbenézhettem.
Bár Eryn Lasgalenben nőttem fel, ez az otthonom, és ismerem minden táját, ezt a tavat eddig sosem láttam, bár pozícióját tekintve ez nem is nagy csoda. Úgy tűnt, mintha szándékosan rejtőzni akarna a kíváncsi szemek elől. A mi oldalunkat kivéve minden partján fák és bozótok alkotta áthatolhatatlan fal jött létre, ráadásul az idevezető út során semmi jelét nem éreztem annak, hogy nagyobb víztükör van a közelben. Magamtól sosem akadtam volna rá, így viszont ámulva gyönyörködhettem a tájban, minden részletét megfigyelve, a levelek fonákjától kezdve a fákon megtelepedő énekesmadarakon át a víztükrön megcsillanó napfényig.
- Legolas, ez... egyszerűen gyönyörű - suttogtam, még mindig a látvány hatása alatt állva. - Sosem láttam még ilyen káprázatos...
Megfordultam, hogy páromra nézhessek, ám mikor rápillantottam, elakadt a lélegzetem. Legolas ing nélkül, teljesen fedetlen felsőtesttel állt előttem, hibátlan bőrét a lágy sugarak kellemesen megszínezték, s még élvezetesebbé tették a látványt. Tekintetem lassan végigvándorolt az egész testén, elidőzve a széles vállakon, az erőtől duzzadó karokon, az érzéki mellizmokon, és a kellemesen kidolgozott hason, majd tekintetünk találkozott, és éreztem, hogy elvörösödök, Legolas pedig jót derült a zavaromon.
- Gyere ide kedvesem, nem harapok - nevetett fel, ám mivel továbbra sem mozdultam, ugyanis mélyen a látvány hatása alá kerültem, inkább ő jött oda hozzám. Mikor átölelt, és fejem a vállára hajtottam, éreztem, hogy meleg, szinte forró a bőre. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de akkor nem is törődtem vele sokat. Gondolataimat Legolas keze foglalta le, amint kioldották útiköpenyem csatját, majd a felsőm szegélye alá kíváncsiskodva a meztelem bőrömet cirógatta. Elakadó lélegzettel hagytam, hogy kínzó lassúsággal felfelé tolja az anyagot, s centiről centire ugyan, de megszabadítson a ruhadarabtól. Már csak az alsóingem, a nadrágom és a csizmám volt rajtam, ám kiolvastam a szeméből, hogy legszívesebben ezeket is levenné rólam.
- Mik a terveid mára? - kérdeztem tőle, miközben kezem lejjebb siklott a hátán.
- Úszni veled a tóban, míg el nem kékülnek az ajkaid, a többi pedig majd adni fogja magát - felelte, és éreztem a hangján, hogy mosolyog.  - Gyere, lássuk milyen a víz.
A parton lerúgtuk a csizmánkat, majd párom javaslatára felmásztunk arra a fára, amelyiknek egy vastagabb ága a víztükör fölé nyúlt, remek lehetőséget adva egy hatalmas csobbanásra.
- Hölgyeké az elsőbbség - engedett maga elé a herceg. - Amint a víz alá értél, ússz a felszínre, tudni akarom, hogy jól vagy-e.
- Miattam ne aggódj, remek úszó vagyok - nyugtattam meg, majd csókot leheltem a nyakába, aztán felálltam az ágon, mély levegőt vettem, és ugrottam.

 

~Legolas szemszöge~
Kedvesem vörös hajába belekapott a szél, amint fejest ugrott, s a kristálytiszta vízben hosszú ideig ki tudtam venni testének alakját, ám csakhamar olyan mélyre merült, hogy eltűnt a szemem elől. Bár tudtam, hogy ez természetes, mégis fellobbant bennem az aggódás, hiszem ez a kép - hogy eltűnik a sötétségben, én pedig hiába nyújtom utána a kezem, nem tudom elérni - számtalan éjszakámat tette már keserűvé a rémálmok által. Most azonban csak pillanatok kellettek ahhoz, hogy újra lássam, először halványan, a víz alól; de mikor kidugta fejét a felszínre, és úszni kezdett, hogy fenntartsa magát a felszínen, csak akkor nyugodtam meg teljesen.
- Legolas, ez csodálatos! - kiáltott fel hozzám vigyorogva, közben hátrasöpörte rakoncátlan vörös tincseit. - Gyere te is, egyáltalán nem hideg a víz!
- Megyek már, kedvesem - mosolyodtam el, majd lendületet véve fejest ugrottam. Több méter mélyre süllyedtem a tóban, s pár pillanatig ott maradtam a sötétségben, de aztán a víz felfelé tolt, és én is gyakorlott mozdulatokkal úszni kezdtem, így másodpercek múlva ismét levegőhöz jutottam. Hátratűrtem összekócolódott tincseimet, majd tekintetemmel rögtön Taurielt kerestem, aki pár méterre tőlem jót derült az ábrázatomon.
- Eryn Lasgalen fenséges hercege, aki mögött összesúgnak a lányok, és bármit megtennének a kegyeiért; most úgy néz ki, mint egy kiskutya - cukkolt, és nevetve lefröcskölt.
Felvontam a szemöldököm.
Ekképp szeretnél játszani? Rendben, melleth-nín, te akartad.
Villámgyorsan a víz alá buktam, és pár karcsapással melléje értem, ahol a felszínre emelkedésemmel egy időben hatalmas adag vizet zúdítottam a nyakába, mire halkan sikkantott, és arrébb csusszant. Láttam megvillanni a rosszat ígérő fényt a szemében, a következő pillanatban pedig újra támadott, ám ezúttal esélyt sem adott a menekülésre: egyik kezével szorosan megragadott, satuba fogva a fejem, majd arcon fröcskölt, én pedig csak prüszkölni tudtam.
- Mi a baj, hercegem, nem bírod a vizet? - lökött oldalba játékosan.
Bár az én káromon nevetett, még így is a létező leggyönyörűbb hangnak éreztem a kacaját. Mosolyra fakasztott engem is a kristálytiszta, szívből jövő hang, és Tauriel kipirult arcának szemet gyönyörködtető látványa. Elkapta a pillantásomat, és az ő tekintete is ellágyult, már nem lefröcskölni akart, hanem egyszerűen mellettem lenni. Pillanatok alatt melléje úsztam, és a létező legtermészetesebb mozdulattal magamhoz öleltem. Ruhája teljesen átázott, így testének minden görbületét tisztán éreztem, ő pedig szinte azonnal a mellkasomra hajtotta a fejét, közvetlenül a szívem fölé. Amióta csak ismerem őt, tudom, mennyire megnyugtatják ezek az ütemes dobbanások.
- Mondd, Tauriel, bízol bennem? - Kérdésem teljesen váratlanul érte, s fel is pillantott rám, közben felvonta egyik szemöldökét, de azért válaszolt.
- Tudod jól, hogy mindenemet, még az életemet is gondolkodás nélkül rád bíznám - felelte teljesen őszintén.
- Bármi történjék is? - feszegettem tovább a témát. - Még ha előtte...
- Legolas, figyelj rám. - Az ajkamra tette a mutatóujját, ezzel egy pillanat alatt elhallgattatva. - Majdnem nyolcszáz éve ismerlek, és eme évszázadok alatt megszámlálhatatlan alkalommal bíztam rád az életem. Emlékezz, miután Hollóbércen megküzdöttem az orkkal, és magatehetetlenül feküdtem a sziklák közt, te odajöttél, hogy megments, s én gondolkodás nélkül rád bíztam magam. S azelőtt, mikor a király kis híján végzett velem, akkor is - bár alig volt remény - bíztam benne, hogy eljössz és megmentesz. Ugyanígy, amikor meglőttek a Morgul-nyíllal: senki mástól nem tűrtem volna meg, hogy úgy érjen hozzám, ahogy te tetted, s mikor hazavágtattál velem a palotába, akkor is ugyanaz a biztonságérzet szállt meg, mint mindig, ha a közelemben voltál. Azokat az alkalmakat se felejtsd el, hercegem, amikor megcsókoltalak. Ezek voltak a legkellemesebb emlékek a gyerekkoromból.
- Mostanság pedig a legbizsergetőbb élmények, nem igaz? - Ekkor már tudtam, mit fogok tenni vele. - De ha esetleg nem, hát akkor teszek róla, hogy az legyen.
Amint a mondat végére értem, már őt csókoltam, most azonban nem úgy, mint otthon a reggeli után; hanem erőteljesen, több szenvedéllyel. Olyan csók volt ez, hogy a nyakam köré kellett kulcsolnia a karját, én pedig a derekát fogtam át, mert úgy éreztem, megőrülök, ha a szerelem hevében nem kapaszkodok meg valamiben. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne próbáljam meg lehúzni róla az alsóingjét. Hirtelen megszakítottam a csókot, mire zihálva és döbbenten nézett rám, nem tudta mire vélni ezt.
- Mély levegő - mondtam vigyorogva, egy pillanattal később pedig a vállánál fogva lenyomtam a víz alá.

 

~Tauriel szemszöge~

Arra jutott csak időm, becsukjam a számat, mert Legolas azon nyomban a víz alá nyomott. Persze, rögtön próbáltam a felszínre küzdeni magam, ám az erős kezek könnyűszerrel lent tartottak. Mégse adtam fel, minden erőmmel küzdöttem, megkíséreltem lábon rúgni páromat, hátha ez hatni fog rá, de víz alatt ez inkább érződhetett cirógatásnak, mint támadásnak. Mikor éreztem, hogy fogyni kezd a levegőm, taktikát váltottam: elengedtem magam, és izmaimat ellazítva lebegtem a vízben, hadd higgye csak Legolas, hogy valami bajom van. Ismertem őt annyira, hogy tudjam, a legkisebb aggasztó jelre fel fog húzni, s ez így is történt, másodpercek múlva ismét a felszínen találtam magam.
- Tauriel, mi történt? Jól vagy? Nézz rám, hercegném! - Az aggódás szinte üvöltött a hangjából, félt, hogy ártott nekem.
- Ennyi kevés ahhoz, hogy bajom essen, hîr-nín - vigyorogtam rá, s abban a minutumban elkezdődött a küzdelem.
Vízben, illetve alatta birkózni nem egyszerű mulatság, jobban ki lehet benne fáradni, mint szárazföldön a futásban. Egyszerre kell fenntartani magunkat a felszínen, védekeznünk és legyűrni ellenfelünket, ami még a figyelmünket is megosztja, így akár végkimerülésig folytatódhatott volna a harc. Azonban nem így történt. Egy ideig észre sem vettük, hogy a küzdelem hevében félig lecsúszott rólam az alsóingem, Legolasról pedig a nadrágja, s hogy olyan szorosan simulunk össze, mintha a palotabeli ágyunkon ölelnénk egymást. Ám idővel mindez tudatosult bennünk, akkor abbahagytuk a játékot s mélyen egymás szemébe néztünk. Ugyanazt láttuk: szerelmet, sóvárgást és a kendőzetlen vágyat. Ezen a ponton már elvesztettük a fejünket, nem törődve semmivel és senkivel, tüzes csókok, sóhajokat kiváltó simítások közepette, a szenvedély mámorától szinte vakon kitámolyogtunk a partra, ahol még kiélveztük egymás ajkait és érintését, mígnem Legolas gyengéden a földre döntött, és szerelmünk újból megpecsételődött.
Utána csak hevertünk a pázsiton, én oldalt fekve, Legolas pedig mögöttem, mellkasát a hátamhoz nyomta, s fél karral átölelt, arcát a nyakam hajlatába fúrta.
- Le melin, Tauriel - hallottam az álmos suttogást. - Mindennél jobban szeretlek téged. Én édes, egyetlen, örökké ragyogó csillagom.
Szívemet melegség öntötte el e szavak hallatán, s még jobban belesimultam az ölelésébe, ő pedig percek múlva elaludt, békés szuszogása pedig engem is az álmok birodalmába repített.

 

~Legolas szemszöge~

Hosszú órák múlva ébredtem csak fel, s legnagyobb megnyugvásomra Tauriel még mindig édesdeden szundikált a karjaimban, szorosan hozzám simulva, elveszve az ölelésemben. Szívem szerint az örökkévalóságig ott feküdtem volna vele, a külvilágról elfeledkezve csak egymásnak élve, de láttam hogy a Nap egyre közeledik a horizonthoz, így kénytelen voltam a lehető legóvatosabban elengedni kedvesemet, és újra felöltözni. Ezt követően a hajamat is újból befontam, majd az egyik közeli fa tövébe leülve gyönyörködtem páromban, mígnem ő is felébredt. Először csak hunyorgott, majd egyre nagyobbakat pislogott, végül teljesen kinyitotta a szemét. Rögtön feltűnt neki, hogy nem fekszem ott mögötte, de mielőtt még megrémülhetett volna, halkan megszólaltam.      
- Egy percig se félj, hercegném, itt vagyok veled - Pillantása azonnal rám vándorolt, s máris megnyugodott, én pedig mellé térdeltem.
- Már azt hittem, itt hagytál - vallotta be, mikor átöleltem.
- Tudod jól, hogy sosem tennék ilyet - mormoltam a fülébe. - Erőszakkal sem vihetnének el mellőled. Most viszont indulnunk kell haza; nemsokára besötétedik.
Kedvesem némán bólintott, s miután talpra segítettem, elkezdte felvenni a ruháit, amiket alig pár órája én vettem le róla, ezért kötelességemnek éreztem segíteni neki, bár nagy volt a kísértés, hogy ingét az utolsó pillanatban inkább lerántsam róla. Végül mindketten teljesen elkészültünk.
- Köszönöm neked ezt a napot - fogta meg a kezem, mikor a tópartra álltunk, kiélvezve a Nap utolsó sugarait. - Életem egyik leggyönyörűbb ajándéka volt. Mindennél jobban örülök annak, hogy itt vagy velem.
- Ez a legkevesebb, amit adhattam neked, hercegném. - Pihekönnyű csókot adtam az arcára. - Teljes mértékben megérdemelted, és büszke vagyok arra, hogy az asszonyomnak nevezhetem Eryn Lasgalen legkiválóbb, legbátrabb, leghűségesebb harcosát.
S hamarosan az ifjú trónörökös édesanyját, tettem hozzá gondolatban.
Kisvártatva elindultunk haza, de a tó és az ahhoz kötődő élmények örök emlékek lesznek mindkettőnk számára.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

kim.webber21@gmail.com

(Kim, 2016.03.30 19:44)

Üdv ismét! Hát ez fantasztikus kezdet volt! Nem tudok szóhoz jutni! Minél előbb hozd a következő részt! Várom nagyon! Puszi :*

Gyerünk!

(Saci, 2016.04.02 20:27)

Huuuu anyám! Ezt nagyon nagyon klasszul megírtad!!! Most pedig igyekezz kell a többi is!!!!! Siesss!!! Ne akarj a sírba taszítani!!!

Re: Gyerünk!

( Detti, 2016.04.12 17:57)

Szevasz Saca!
Na, 9 nap elteltével rászánom magam a válaszírásra, mert még leszeded a fejem :p
Jó hír, hogy van még pár Legoriel novella a tarsolyomban, a kérdés csak az, mikor rakom fel, mert ezt én se tudom. Mostanában inkább a Harry Potterre vagyok rákattanva :D

Re: Re: Gyerünk!

(Saci, 2016.04.12 18:02)

Hagyjad a Pottert!!!! Nekem rakjad fel azokat mer komolyan leszedem a fejedet!!!!!!! :D

Azta!!!!

(Alya, 2016.04.06 20:36)

Ez állati király volt!!! Hamar hozd a kövit!!!
Néha rám jön az öt perc és naponta nézem meg hogy van e új rész. XD

 

 

Képgaléria


Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Június / 2018 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 43288
30 nap: 528
24 óra: 25